Ezennel kezdetét veszi a Meditáció Ellenes Mozgalom az Oktatásért (MEMO) internetes naplója. Blogunk elsődleges célja az, hogy a MEMO tevékenysége a nagyközönség számára is láthatóvá és követhetővé váljon. Ezzel az internetes megjelenéssel egyfelől szeretnénk az általunk képviselt értékrendet közvetíteni és megvédeni. Másfelől szeretnénk elérni azt, hogy a MEMO tárgyát képező ügy minél szélesebb körben foglalkoztassa a társadalmat, hogy így létrejöhessen egy közösség, amely aztán képessé válhat a nyomásgyakorlásra is. Ez a blog továbbá egy megfelelő eszköz arra, hogy küldetésünket hatékonyan végrehajtsuk, ami nem más, mint a kötelező iskolai relaxáció (Diákrelax program) elleni fellépés, illetve a kötelező jelleg megszüntetése.
A továbbiakban várhatóan sokféle tartalommal szolgálhatunk majd. Először is a blog egyfajta információközlő szerepet kíván betölteni. Többek között megpróbáljuk az iskolai relaxáció témájának legfontosabb híreit ezen a helyen összegyűjteni, hogy az érdeklődők minél tájékozottabbak lehessenek. Emellett, a mozgalom alakulásáról és gyakorlati tevékenységéről is igyekszünk majd beszámolni. A várható tartalom legjelentősebb részét a szakmai érveink fogják képezni, mivel a gondolkodást ösztönző, érdekképviselő szerepeinket ez által tudjuk a leghatékonyabban gyakorolni. A szakmai érvelés különböző kategóriák mentén fog megjelenni, hiszen a Diákrelax program egy rendkívül komplex kérdéskör, amelyet számos aspektusból érdemes körbejárni. Szó lesz az ügy jogi, illetve oktatásügyi vonatkozásáról, de a Dákrelax program módszertanát is tüzetesebben megvizsgáljuk a többi aspektus mellett. Ezen kívül az ellenállásunkat szeretnénk többek között biológiai, pszichológiai, pedagógiai érvekkel is alátámasztani. Az érvrendszerünket az elemzéseken túl interjúkkal, videókkal, továbbá kutatási adatokkal egyaránt szemléltetjük. A MEMO mozgalom álláspontjának prezentálása mellett meghatározó célunk még az, hogy egyben fórum lehetőséget is biztosítsunk. Szeretnénk tehát a társadalmi reflexiókat is összegyűjteni, megjeleníteni.
A MEMO mozgalom és a blog bemutatása után hamarosan jönnek is a szakmai érvek, hírek, ezért mindenképpen érdemes a jövőben rendszeresen idelátogatni! Reméljük, hogy hasznosnak látja a tevékenységünket! További jó olvasást kívánunk!
Címkék: hírek BLOG MEMO mozgalom